Logo

A medve nem játék!?

Csapatunk vasárnap 18 órától vívja újabb mérkőzését az OB-I középszakaszában a Miskolci Jegesmedvékkel. Az alapszakaszban egyértelműen rangadóként aposztrofálhattuk volna a meccset, de azóta komoly változások történtek ellenfelünknél. A MOL liga elődöntőben még szoros meccseken maradt alul a DAB-bal szemben a miskolci egyesület, de a hazai rendezésű Magyar Kupa döntőben már nemcsak az Acélbikákkal, hanem az FTC-vel szemben is – lőtt gól nélkül – vesztettek. Azóta pedig mintha nem találnák a fonalat a Jegesmedvék, a középszakaszban két hazai győzelem (UTE, Fehérvár) mellett, már négy vereséget is elkönyvelhettek, köztük a közvetlen rivális Ferencvárostól már kétszer is, így messze kerültek a rájátszást érő harmadik helytől. Menet közben – vitatott indokok alapján – szerződést bontottak egyik legjobb védőjükkel, Dertonnal, amivel gyengült a játékoskeretük.

A Vasas HC az Újpest elleni kerettel vág neki a miskolci túrának. Nathan Martz lába már gyógyulóban, előreláthatóan néhány napon belül csatlakozhat a csapathoz.

A mieink a középszakaszban eddig egyszer találkoztak a Miskolccal, a Jégpalotában egy nem túl izgalmas mérkőzésen 6:1-es győzelmet arattak. Akkor csapatunk fokozatosan felőrölte ellenfelét, így a II. harmad végére már eldőlt a mérkőzés.

Az eddig leírtak alapján győzelmet várhatunk a mai mérkőzésen, de ne feledjük, hogy a Maciknak létfontosságú a győzelem, hiszen ez az utolsó szalmaszál lehet a rájátszásba jutás érdekében. Amennyiben a DAB ellen megismert játékunkat hozzuk, úgy nyerhetünk, de ne kövessük el azt a hibát, hogy nem vesszük komolyan az ellenfelünket, hiszen a medve nem játék.

Oszd meg!
  • Print
  • Digg
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Twitter
  • iwiw
Egyesület GP 3p 2p 1p 0p +:- P
Vasas HC 7 6 0 0 1 39:16 24
Dab.Docler 8 5 1 0 2 46:18 21
Miskolci JJSE 8 4 0 1 3 36:33 13
FTC-Orangeways 7 2 1 1 3 25:33 11
Sapa Fehérvár AV19 8 2 1 1 4 26:30 9
Újpesti TE 8 1 0 0 7 22:64 3
TÁMOGATÓINK:
marczi skate
suzuki haz
Sodexo
budapesti gyogyfurdok_szurke
Lokalogo