Logo

Fehérvár ostroma

Csapatunk vasárnap 18 órától vívja újabb mérkőzését az OB-I középszakaszában a SAPA Fehérvár AV19 farmcsapata ellen. Az alapszakasszal együtt már öt mérkőzést vívtunk a „kis” Volán ellen, melyek mindegyikét megnyertük, de két mérkőzés kivételével szoros csatákat vívtunk velük. Erős kerettel rendelkezik ellenfelünk, fiatal játékosai pedig nem mondtak le még arról, hogy megszerezzék a középszakasz harmadik helyét, ehhez pedig minden pontra szükségük van.

Fehérváron a kapunkat Kiss Tamás védi majd, Rajna Miklós kisebb betegsége miatt lehetséges, hogy péntekhez hasonlóan a szlovák junior kapusunk kerül a padra, emiatt pedig a magyar állampolgársággal még nem rendelkező Fodor Csanád kimarad a keretből. Berta Ákos ma nem edzett, de reméljük, hogy holnap vállalni tudja a játékot. Kurkinen mester kissé átalakította a második és a harmadik sort, Popovics Patrik ennek megfelelően előrébb lép a negyedik sorból.

Legutóbb február 13-án találkoztunk a Fehérvár farmcsapatával a Jégpalotában, ahol az első két harmad után még 3:3 volt az állás, és csak az utolsó játékrészben szerzett három találatunkkal sikerült legyőzni őket, azóta pedig több figyelemre méltó eredményt ért el ellenfelünk.

Ebből is látszik, hogy nem egyszerű mérkőzés vár ránk, még inkább igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy az EBEL csapatból valószínűleg többen átkerülnek a farm keretébe. Emellett figyelmeztető lehet az is, hogy pénteken a Fehérvár csak egy rendkívül szoros meccsen (3:4) maradt alul legnagyobb riválisunk, a DAB-Docler ellen. Így holnap szoros mérkőzésen, Vasas győzelmet várunk Fehérváron, ahová szurkolóink is elkísérik csapatunkat.

Oszd meg!
  • Print
  • Digg
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Tumblr
  • Twitter
  • iwiw
Egyesület GP 3p 2p 1p 0p +:- P
Vasas HC 11 8 0 1 2 60:25 31
Dab.Docler 11 8 1 0 2 63:23 30
FTC-Orangeways 11 4 2 2 3 43:43 20
Miskolci JJSE 11 4 1 1 5 43:46 15
Sapa Fehérvár AV19 11 3 1 1 6 35:41 12
Újpesti TE 11 1 0 0 10 24:90 3
TÁMOGATÓINK:
marczi skate
suzuki haz
Sodexo
budapesti gyogyfurdok_szurke
Lokalogo